Bookfenc

Legalább akkora feladatot jelent saját példányt szerezni belőle, mint kinyomozni egy olyan gyilkosság elkövetőjét, amely nem történt meg. Az olvasónak sokáig kell rónia a labirintusszerű várost és küzdenie a felejtéssel, mire a kezében tarthat egy példányt. A Modern Könyvtár sorozatban jelent meg, kilencezer példányban, 1975-ben. Barna gerincével még rejtőzködőbb, mint sorozatbeli társa, a Ha egy téli éjszakán egy utazó.

Vászongerincén a betűk rendszerint kifakulnak, nehezen olvashatók. Így könnyen összetéveszthetők más könyvpéldányokkal. Annál nagyobb lehet az olvasó öröme, mikor felüti a könyvet, és az álruha alatt, a könyv címlapján megpillantja: Tristram Shandy úr élete és gondolatai. A Világirodalom Klasszikusai régi és új sorozatában jelent meg, az Új Magyar Könykiadó, majd annak utódja, az Európa Kiadó gondozásában.

Nem mondhatnánk, hogy tulajdonságok nélküli könyv. Nem sokan olvashatták, a több mint kétezer oldal komoly kihívást jelent. A három vaskos kötet nem hivalkodóan, hanem nyugodt önérzettel tekintélyt parancsolva áll a könyvespolcon, tudván, hogy ritkán veszik le, de akkor sok időre. Két kiadást ért meg: 1977-ben, az Európa Kiadó gondozásában, tizenkétezer példányban, majd a Kalligram jóvoltából 1995-ben jelent meg. Amíg nem lesz új kiadása, antikváriumi ára a csillagos égig kúszik.

Lépj be reménykedve az antikváriumba, kerüld ki s Könyveket Melyeknek Olvasásáról Könnyű Szívvel Lemondhatsz, hagy magad mögött a Már Olvasott Könyveket, juss el a Könyvekig Melyeket El Akarsz Olvasni, aztán vedd szemügyre sóvárogva és izgatottan azokat a Könyveket Melyeket Évekig Hiába Kerestél. Calvino regénye nem lesz köztük. Vagy, ha mégis, őrült szerencséd van, és úgy látszik, te vagy a kiválasztott olvasó.

Vaskos erotika, harsány kacajok, gúnyos tréfák. Papok, lovagok, szajhák és igricek. Felszarvazottak, leleményes szeretők, tolvajok és pórul jártak. Egy olyan világ, amelyben minden a visszájára fordulhat: a pap „likat szentel” és a paraszt per útján jut be a paradicsomba. A középkor populáris oldala, Villon előtt. Ez vár a bátor olvasóra, aki kézbe veszi a Szamártestamentumot.

Régi metszetek, amelyeken az embereknek a mellkasán van a szeme. Népek, amelyek magukat ’embernek’ hívják, de mások ’ellenségnek’ nevezik őket. Plakátok, melyek látványosságot csinálnak a bennszülöttekből. Reklámok, melyek a színes bőrt nem természetesként tüntetik fel, hanem kosznak titulálják. Emberevő villa, frászkarika, esővarázsló kagyló. Szörnyek, hitetlenek, mi magunk. A Másik története – ha van ilyen egyáltalán - olyan, mint a magunk áttételes története, ahol az én elé állított tükörben játszódik minden.

(Beszámoló A Másik című kiállításról. Néprajzi Múzeum, 2008. szeptember - 2009. április)

Pierre Bayard irodalomtudós állítja: ha az előadáson egyvalaki is olvasta Proust művét, na, akkor baj van. Főleg az a professzor van bajban, aki nemcsak nem olvasta, de még át sem lapozta a művet, szemben az egy szem élelmes diákkal, aki kellő szakmai ambícióval, vagy nagymellényűségből azt is megkockáztatja, hogy kijavítja tanárát. Ebben az esetben nagy a baj a katedrán. Vagy mégsem? Lehetséges, hogy mégis az beszél hitelesebben egy könyvről, aki nem is olvasta? Elképzelhető, hogy a nem-olvasás gyakran hasznosabb, mint az olvasás?

(Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? Lazi Könyvkiadó, 2007.)