Vaskos erotika, harsány kacajok, gúnyos tréfák. Papok, lovagok, szajhák és igricek. Felszarvazottak, leleményes szeretők, tolvajok és pórul jártak. Egy olyan világ, amelyben minden a visszájára fordulhat: a pap „likat szentel” és a paraszt per útján jut be a paradicsomba. A középkor populáris oldala, Villon előtt. Ez vár a bátor olvasóra, aki kézbe veszi a Szamártestamentumot.
Mit várhat az olvasó egy középkori szövegeket tartalmazó gyűjteményes kötettől? Szenteket, papokat, kemény frázisokat az evilági élet hívságáról, dogmatikus istendicséretet, netán az Istent is elhomályosító egyházat. Az inkvizítorok, boszorkányok, eretnekek talán már izgalmasabban hangzanak, de még mindig nem eléggé. A lovagok és az udvari szerelem kiment a divatból.
Hát íme, a kötet, melyből hiányzik mindaz, ami a középkorról elsőre eszünkbe juthat. De benne van a középkor világának elfedett része, az irodalomnak az a tartománya, amely erős szálakkal kötődött a hétköznapokhoz, a folklórhoz, és amely rögzítette azokat az életképeket, melyeken a középkor embere - aki nem is volt túlságosan finnyás - nevetni tudott. Voltaképpen a fabliau-k nem másért készültek, mint hogy az olvasó (a középkorban: hallgató) nevessen. A groteszk, szatirikus humor a világ kifacsart vagy felfordított voltából fakad, melyben a szerepek megcserélődnek. A fabliau a könnyedség esztétikáját valósítja meg. Kóbor diákok, vándorénekesek költészete ez, a szövegeket előadásra szánták, így a fabliau-k nevetése egy közösség nevetése.
A legtöbb mese szerzője ismeretlen, kevés a kivétel, amikor a szerző megnevezi magát verseiben, de ekkor is gyanakodni kell az olvasónak, nem álnévvel van-e dolga. Hivatásos szerzők is akadnak persze, mint Jean Bodel vagy Rutebeuf. A középkori költészet ezen korpuszából vajmi kevés szöveg maradt fenn. De a töredékből így is következtetni lehet a fabliau-k rendkívül nagy számára, szövegváltozatainak sokféleségére, tematikus változatosságára.
A kötetben szereplő verses történetek és bohózatok között az erotikus jellegűek dominálnak. A kád a házastársi hűtlenséget, a szerető elbújtatását, majd kiszöktetését énekli meg. A daru a lány szűzi naivitásának örömszerzés céljából való kihasználását bújtatja tréfás történetbe. A bolond óhaj az álom nyelvén szólaltatja meg a vágyat, ami aztán a valóságban realizálódik. A lány, aki repülni akart az Ikarosz-történet erotikus konnotációkra épített és ezáltal kifordított meséje. Az ájuldozó lány a szexualitásról való metaforikus beszédmód győzelme az ugyanazon tárgyú vulgáris megnyilatkozások felett. De találunk a kötetben olyan meséket is, melyek a világ sorsával, a halál utáni élettel foglalkoznak. A szajhák és az igricek című történet, amely a különböző társadalmi osztályok isten által elrendelt feladatát szatirizálja és hozza groteszk összefüggésbe a túlvilági élet minőségével: a lovagok pokolra jutnak, mert „nem tartják emberül" az igriceket, a papokra viszont a menny vár, mert jószívűek a rájuk bízott szajhákkal. A Szent Péter és az igric története azt meséli el, miért mulathatnak kedvükre evilágon az igricek, miért nem juthatnak pokolra. A paraszt, aki pör útján jutott be a paradicsomba című történet a józan paraszti eszét használó főhős retorikus harca a profanizált, bűnössé csupaszított szentek ellen a mennyek országába kerülés érdekében.
A Helikon kiadó gondozásában megjelent antológia az eddigi legteljesebb magyar nyelvű keresztmetszetét adja a középkori francia irodalom két fontos műfajának, a fabliau-nak és a farce-nak. A gyűjteményeskötet elején szerepelnek a verses történetek, mesék, tréfák, míg a könyv második felében kap helyet a tizenkét bohózat. A szerkesztői elgondolás a műfajtörténetet követi: a válogatás sorrendiségében és kölcsönös egymásra vonatkozásaiban rögzül az a folyamat is, melyben a XII. század végétől körülbelül a XIV. század elejéig virágkorát élő rövid narráció formái - amelyek leggyakrabban a fabliau név alatt szerepelnek - felbomlanak, és a színjátszás kezdeteivel párhuzamosan a párbeszédek széttagozódnak, önálló életre kelnek, míg végül a fabliau átcsap, majd beleolvad a bohózat műfajába, a farce-ba. És bár 1330 után megszűnik a fabliau műfaja, de szelleme nemcsak a farce-ban él tovább, de Chaucer és Boccaccio meséiben is.
Az olvasó olyan írók fordításaiban ismerheti meg a középkori francia irodalom e jelentős szeletét, mint Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kormos István, Nagy László. A kötetet Gyulai Líviusz metszetei díszítik.
