„...ha azt kérdezik, szeretek-e játszani, azt mondom, nagyon. S ha asszociálnom kell, a játék szóról először talán Kosztolányi jut eszembe.” – vallja Jenei Gyula, aki a Hajnali részegség versformájával és Kosztolányi tíz szavával is eljátszott.
1. Mikor találkozott életében először Kosztolányival, és mire emlékszik ebből a találkozásból?
Valószínűleg hamarébb is, de amire emlékszem: tizenhét évesen egy badacsonyi osztálytáborozáskor megvettem, azt hiszem, hat forintért, az Életre-halálra (válogatott versek) című kötetét. Nem tudom, miért választottam a pár tucat könyvet kínáló standon éppen azt. Viszont utána, ha megkérdezték, ki a kedvenc költőm (akkoriban még divat volt firtatni ilyesmit), azt feleltem: Kosztolányi. A Szeptemberi áhítat néhány sorát pedig golyóstollal felírtam a padra a fizikateremben. Tanárom meglátta, s nem vette jó néven. Óra után mosószeres szivaccsal kellett letörölnöm.
Annak a kötetnek legalább a felét kívülről tudtam. De elkeveredett. Talán odaadtam valakinek. A mostani Kosztolányi-kötetem pedig már nem ott nyílik, ahol akarom. Pörgetnem kell, ha valamit keresek, vagy a tartalomjegyzéket böngészni, ám utóbbi is nehéz ügy, mert sok versnek nem ismerem a címét.
2. Mi volt élete legfontosabb Kosztolányival kapcsolatos élménye?
A Toll-vitán például sokat töprengtem az elmúlt harminc évben. Amikor először olvastam Kosztolányi Adyról szóló írását, úgy tartottam, igaza van Kosztolányinak. Valójában most sem tartom másként. De nem ez a fontos. Hanem hogy közben megtanultam, nem kell mindig választani. Hogy Ady vagy Kosztolányi. Ady is, Kosztolányi is. És megtanultam, a kórus is lehet hamis.
3. Ki a legfontosabb az Ön számára: a költő, a regényíró, a novellista, a műfordító vagy a publicista Kosztolányi?
Igen, a költő, a novellista, a regényíró. Versfordításait is olvastam, ám azok kevéssé emlékezetesek. Ha meg néhány fordítását összevetem másokéval, nem tudom megmondani, miért tartom általában jobbnak az övéit. Tényleg jobbak, vagy egyszerűen csak elfogult vagyok Kosztolányi javára? Ja, és a publicista is nagyon fontos! Nyolcvanban érettségiztem, a moszkvai olimpia évében. Azon a nyáron rágtam át magam Kosztolányi kötetekbe gyűjtött hírlapi cikkein. Ültem a gangon, egy nyugágyban, és beleolvastam magam a tízes-húszas-harmincas évekbe. Bele Kosztolányiba. Csodálatos volt. Meghatározó.
4. Melyik Kosztolányi szöveget értékeli a legtöbbre, és melyet a legkevesebbre?
Nemrég hallgattam a rádióban A fürdést. Az is leg. De ha most elkezdeném olvasni Kosztolányit, bizonyára sok olyan prózát találnék, amit legtöbbre értékelek. Mert nem kell mindig választani!
S a versek! Vagy két éve eljátszottam a Hajnali részegség vershelyzetével, formájával. Ez lett belőle:
Hajnali éberség
az éjjel fölriadtam. nem tudom,
hogyan s mire; az éjszaka burok:
pokolbéli pihe.
megizzadtam, nyirkos lett lepedőm,
szobámban elfogyott a levegőm,
mint majd a végén
elfogy bizonyosan: legvégemen.
visszaaludni már nem tudtam ottan,
fölkeltem hát és ablakot nyitottam,
s amikor elmentem vizelni,
fiaim szobájából fény szivárgott,
s a szülői gondosság odarántott
megnézni azt, hogy evilági kéken
mi világlik egyik fiam kezében:
képernyő négyszöge: a telefonja.
lám csak, most ernyedt keze fogja,
minek előbb még maga volt a foglya,
klipet nézett éppen vagy hátha játszott,
szájából álombeli méz szivárog.
gondoltam, a markából kiveszem
a készüléket, s asztalra teszem,
de valami zsinór is jött vele,
a fülhallgatóból folyt a zene
halkan.
hagytam,
s némi lelkiismeret-furdalással
mentem a másik szobába, ahol
langy szuszogással
aludt feleségem, sütött a hold
srégen az ágyra. három óra volt.
a bukóablak résein kinéztem,
csipát dörgöltem, kissé fájt a térdem,
pedig nem emlékszem semmi nagy okra.
az úttestre láttam, s a csillagokra.
összesen volt az égen tán ha négy.
vagy szemem lenne rest?
lent, a bolt mögött szürkült már az ég,
s az egyik égitest
gyorsan úszott az égbolton keletre.
repülő, esetleg műhold lehetne?
a többit is jobban szemügyre vettem,
s láss csodát! légifolyosókra leltem:
repülőgépek húztak el felettem
a lassacskán derengő szürkületben.
a lenti utakon:
a verseghy úton, ahol lakom,
ilyentájt gyér a forgalom,
diszkózaj hallott messziről, sivár
dübörgés –
a falak mögött szomszédok alusznak,
keltőórájuk még csendben kivár,
de reggelre az ábrándok elúsznak,
és nem tudjuk, az álmon túl mi vár.
hallgattam, ahogy az ablakban álltam,
városom neszét,
mint áramlik szerteszét.
majd lefeküdtem, de a tamtam
gyorsult és erősödött, mintha dob
pörögne.
nem tudtam aludni, csak forgolódtam,
pedig nem volt gondolatom
akkor épp a halálra;
aztán egyszerre csak arra riadtam,
tűz a nap a szobámba.
5. Melyik a 11. legszebb magyar szó?
A tizenegyedik? Az csak egy szó. Ha leírnám, azt gyakorlatilag az általam legszebbnek tartott magyar szónak lehetne tekinteni. De nem tudok választani. Vagy mindig más.
Viszont a nyolcvanas évek közepén kitaláltam, hogy írok egy verset, amelyben szerepeltetem Kosztolányi tíz szavát. Leírtam őket egy fecnire. Ám úgy látszik, néha magam sem tudom kisilabizálni a saját betűimet. A láng szót lánynak olvastam. Mondjuk, ezeken a szóvégeken nem nehéz összekeverni a g-t és az y-t. A vers kötetben is tévesen jelent meg, évek múlva eszméltem csak, hogy Kosztolányi egyik szavát elvétettem. Próbáltam helyrehozni a dolgot, a láng bekerült, a lány kimaradt (nem lett volna muszáj kimaradnia) – és több helyen át is írtam a szöveget. Alább a javított változatot közlöm:
egy csók. úgy kezdődhetett a végzetes
ölelés, midőn a vér csak miattuk lüktetett,
s szívük kihagyó dobbanása jósolta:
elindultál a sír felé, költő-kedvesem.
s az út. az volt csak a nagyja! poros
Bácskából Pestre vitt, de szűz álmokat
hiába kutatott-kapart föld alól is
kezed, a televényt macskakövek
hieroglifáival hazudták teli akkorra,
s később az álmok is elmaradtak.
így őszült rád a férfikor, mikor kávéházi
éjek után, ércesen csillanó hajnalon
a sínek mellett csatangoltál Kornéllal
kettesben-egyedül, és szalagnyakkendőd
furcsa sárga csokrát arcodba csapta egy
csélcsap fuvallat – oly boldog voltál,
lobbant: árván fénylett negyvennyolcas
nagyapád kardja a szabadkai ház falán
a Kossuth-kép alatt, s anyád hiába várt
minden bíbor este, kaputokban csak a szél
nyávogott a lomhán hulló őszi csöndben.
aztán már az sem. se Kárpát, se Adria.
a nők egyre messzibb lángok. a nevetések,
a sírások: kiürült sárgaréz délutánok.
a redakciók malmában pergett rád, egyre
pergett a lisztté lett búza, s te gyöngy
szavakat szórtál elibünk, hogy játsszunk.
6. Mit mondana Kosztolányinak, ha szembe jönne az utcán?
Semmit. Megilletődötten tekintenék rá. Esetleg lopva, óvatosan utána is fordulnék.
7. Ha egyidős lett volna Kosztolányival és Csáth Gézával, játszott volna velük?
Lehet. Nem tudom. Magányos gyerek voltam. De ha azt kérdezik, szeretek-e játszani, azt mondom, nagyon. S ha asszociálnom kell, a játék szóról először talán Kosztolányi jut eszembe.
8. Mi az, amit áthagyományozna Kosztolányi munkásságából a 21. századra?
Áthagyományozza az magát, úgy látom.
9. Mi az, amire a leginkább kíváncsi lett volna a Kosztolányi-hagyatékból, amelynek nagy része egy második világháborús bomba következtében elveszett?
Vagy húsz éve a Logodi utcában sétálgatva igyekeztem a nyomára lelni, hogy hol lakhatott. Néztem az üres telkeket, a házakat (hátha újraépítették a háború után), emléktáblát kerestem: itt lakott Kosztolányi. Nem találtam. Azt sem tudom, a Logodi utca melyik részén állt a házuk, amelynek ablakából a fényes égi szomszédokra látott.
10. Babits Mihály így nyilatkozott: „Kosztolányi Dezső szavai épek, mint az egészséges testek, s jól tartanak, mint az erős test rostjai. Szilárdak, a magyar nyelv legjobb anyagából valók, s kibírják a korok időváltozását.” Egyetért-e Babits Mihály szavaival?
Babitsnak ezek a szavai nekem idegenek. Babits nekem idegen. Amikor igaza van, akkor sem tudok vele azonosulni. Ha rácsodálkozom néhány gyönyörű versére, akkor sem tudom szeretni. Miért van így? Babits távoli. Kosztolányi emberi. Babits búvár. Hogyan is írja Kosztolányi? „Nem vetted-e észre, hogy a búvár a vaskos öltözékében milyen kevéssé emberi […] Minden búvár nagyképű.” Babitsot csak tisztelni tudom. Számos gyengesége ellenére. Kosztolányit minden esendőségével együtt szeretem. Nem tudom nem szeretni.
