A horgászás a világ egyik legunalmasabb dolga. Biztos azért, mert a halakon sok minden múlik, ők pedig nem annyira szórakoztató lények. Nem úgy Samu, aki - ha kell - egy villával precízen combon szúrja apját, hogy kicsit megnoszogassa, mert az sorra elsumákolja a közös horgászkirándulásra tett ígéreteinek beváltását. Így már nem bánom, hogy Samu a világ legunalmasabb dolga iránt vágyakozik. Hiszen ez a könyv arról szól, hogy mindenkinek van egy álma, amelyhez hűnek kell maradnia, mert ha nem, akkor az álmok elcsavarognak és szörnnyé változnak.
Nincs abban semmi meglepő, hogy a mese gyerekszereplői egytől egyig egy titkos rejtekhelyen töltik legszívesebben az idejüket: az asztal alatti csapóajtó Varázsországba vezet, ahol Samu felölti varázslósipkáját és köpönyegét, és megküzd a félelmetes sárkányokkal, banyákkal és szemétszörnyekkel, akiket rendszerint csak úgy hányaveti módon félvállról győz le. (Na meg „rendre kell utasítania" Varázsország lakóit is, akik marcipánt vagy vaníliafagyit kunyerálnak a nagy varázslótól.) Samu nővére, Sári legszívesebben a lift gombjait egyszerre megnyomva Felhőországba repül, ahol felhőbalerinákkal találkozhat, és az örökké civakodó Nappal és Holddal.
Az már meglepőbb, hogy a felnőttek éppúgy álmodozók, mint a gyerekek. Samu és Sári anyukája időnként a boltból hazajövet beugrik láthatatlan palotájába, ahol ő a királynő, és ahol gyerekkori emlékek és játékok várják, meg egy mindig rendelkezésre álló komornyik. Az apa pedig álmait kergetve néha átmászik a sebváltón a kocsi hátsó ülésére, ahol máris valamilyen sportrendezvényen találja magát, legyen az boksz meccs, futóverseny vagy jéghoki. Csapata rendszerint gyenge kezdés után már erősen visszaesett, de ő csereként beáll, az összes játékostársat hazaküldi pihenni - és megmenti a becsületet. Szépen lassan kiderül, hogy mindenkinek megvan a titkos álma: a házmester nem más, mint Vízivilág hercege, aki arra vágyott, bárcsak tudna a víz alatt lélegezni. Még Birka úr, a gonosz író is vágyakozó alkat, csak az ő álma - miután az évek során elhanyagolta - kicsit elkanászodott.
Nemcsak a szereplők találják meg a kiskapukat a fantáziavilágba, de a fantáziaelemek is elhagyják birodalmukat, hirtelen felbukkannak a mélyből, egy szintre kerülnek a valósággal és átveszik az irányítást. Az ember az előbb még hazafelé bandukolt, aztán egyszer csak a saját álmai tükröződnek vissza a hétköznapi eseményekből. Ez a kevert, félig valós, félig álomvilág meglepő fordulatokat, humoros és könnyed jeleneteket tartogat a szereplők és az olvasó számára egyaránt. Meg kell küzdeni az őrült matektanárral, aki éjt nappallá téve a számolást veri a gyerekek fejébe, ellent kell mondani a hazudós Mónikának, meg kell akadályozni a lakástüzet, ki kell szabadítani a házmestert a bolondok házából, ártalmatlanná kell tenni Birka úr elcsatangolt álmát. Az olvasó pedig jókat nevetve halad a könyvben kalandról kalandra, csínytevésről csínytevésre.
A könnyed, humoros mesét Ilmar Trull legalább annyira könnyed és humoros rajzai kísérik. A mesei világ egyszerű, de kedves illusztrációkkal egészül ki, amelyek tökéletesen illenek a mese világához. A harcsabajusszal megrajzolt házmester, a filmcsillaghoz hasonlító Hold, a szikár, szoros kontyú, félelmetes matektanárnő figurája érzékenyen fordítja le a szöveg hangulatát a rajzok nyelvére.
Andrus Kivirähknak, Észtország legtehetségesebbnek mondott és egyik legtermékenyebb fiatal írójának kisregénye az a típusú könyv, amely 6-tól 99 éves korig lelkiismeret furdalás nélkül ajánlható, hiszen a könyv igazsága minden korosztály számára megszívlelendő: mindenkinek kell, hogy legyen egy külön bejáratú álomvilága, gyermeknek, felnőttnek, házmesternek és gonosz írónak egyaránt. Az is kiderül, hogy az álom nem a hazugság egy formája, hanem önálló léte van, és legalább annyira kell törődni vele, mint a hétköznapok világával. Mert az álmok nevetést hoznak, jókedvet, megkönnyebbülést, egy világot, ahová el lehet vonulni és egyedül lenni. Amolyan hetedik ajtó, amely mögött a hetedik szoba rejtőzik, ahová senki másnak nincs bejárása.
Talán nem kell más bíztatás az olvasónak, mint az, hogy Kivirähk első magyarul megjelenő könyve, a 2004-es Ördöngös idők eltűnt a könyvesboltok polcairól. Nem egy megszokott dolog, lévén, hogy kis nemzet irodalmáról van szó; az ilyen kötetek évekig porosodnak a raktárak polcain, próbálnak kitörni az ismeretlenség homályából és várják azt a néhány olvasót, aki bizalmat szavaz nekik, még akkor is, ha a gyerekkönyvek esetében szerencsére kicsit jobb a helyzet. A szatirikus humorú Kivirähk azonban már legelső könyvével megtalálta a hangot a magyar olvasóközönséggel. Vajon a Cerkabella Kiadó gondozásában megjelent Sári, Samu és a titkok is olyan sorsra jut, mint az Ördöngös idők?
(Aki a szerző egyéb munkái iránt érdeklődne, Kék vagon címmel egy színművet talál még magyar nyelven, valamint a Pluralica folyóirat első, Kortárs észt számában egy szatirikus novellát (A kemény nő), sőt ugyanitt egy rövid tanulmányt is, amelyben a szerző magyar nyelven többnyire ismeretlen műveiről esik szó.)
