Pap Károly 1938-ban, a Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt.-nél megjelent könyvének címe – Azarel – hagyhat kétségeket az olvasóban, azonban a címlap belső oldalán az áll: „Ez a regény Azarel György gyermekkoráról szól.” Az író nem árul zsákbamacskát.
A könyvbe belelapozva, a regény kezdete felé haladva az olvasó egyre biztosabb lehet abban, mi következik: egy regény, amelynek a címben jelzett alak a főhőse, amely életrajzi jellegű és amely egy gyermekkor történetét meséli el.
Ezzel a három fontos információval vág neki az olvasó a könyvnek, amelynek első mondatából – „Atyai nagybátyám gyapjas zsidó volt” – az is kiderül, hogy az elbeszélő azonos a főhőssel, aki származás szerint zsidó, és hogy a gyermekkor története kissé távolabbról indul, mint a születés pillanata.
Jeremia apó, a nagyapa, óhitű zsidó, aki a Tannak akarja szentelni életét. Csalódni kényszerül azonban két idősebb fiában is, így a „mesebeli” harmadikban van minden bizodalma. A legkisebb fiú azonban nem veti alá magát a Tannak, sőt a városba költözvén eltávolodik a hagyománytól.
Jeremia apó számára ugyanis a városba költözés, a papiskola egybeesik az asszimiláció kínálta út elfogadásával. A harmadik fiú elfogadta a pogányok csalétkét, az egyenjogúsítást, együtt él a hitszegőkkel, a pogányok bérenceivel, akik „segítettek nekik megolvasztani a zsidó népet a számüzetés kohóiban”. A hagyomány folytonossága így megszakad, Jeremia ezért fia elsőszülöttjét követeli magának, mintegy kiküszöbölve a téves sarjat, visszalopva egy gyermeket, aki így arra a helyre kerülhet, amelyet az igazi üresen hagyott, de aki talán képes lesz rá, hogy beteljesítse az álmokat.
Különös levelezés indul meg a generációk között, apa és nagyapa viaskodik a születő gyermekért. Az a fiú, akinek sorsa, hogy Jeremia apóhoz kerüljön, ismét a harmadik – bár két idősebb testvérén, bátyján, Ernuskón és nővérén, Oluskán kívül születik még egy gyermek, de ő elhal. A harmadik gyermek azt is jelenti, hogy a család genealógiájában – bár torzulva ugyan, de – ismétlődnek a dolgok. Nem az ősi struktúra hagyományozódik át, hanem megismétlődik az idősebb generáció kudarca, amely nem képes önmagát reprodukálni. A nagyapja mellett fiúi szerepet betölteni kényszerülő unoka, Azarel György helyzetének metaforája az is, hogy elhalt testvére helyét tölti be, talán éppen helyette kerül oda, ahová kerül. Helyzete többszörösen megkérdőjelezett: visszacsúszik a családfán egy szintet, ráadásul valaki más sorsát teljesítve be.
A nagyapó halála után Azarel hirtelen otthon találja magát, az elbeszélés a kisfiú szemszögére korlátozódik, néhol lírai jellegű tudatregénnyé válik. Ugyan Jeremia apó szelleme egy darabig visszajár kísérteni, új élet kezdődik számára. Elfelejtett családjával kell együtt élnie, idegen testvéreivel összebarátkoznia, szülei elvárásainak megfelelnie. Bár a regény nem tagolódik élesen fejezetekre, a főhős életének kilenc évéből kiragadott jelenetek, epizódok fejezetszerűen követik egymást egészen a főhős beilleszkedést megtagadó lázadásának gesztusáig.
Azarel ugyanis kényszerpályára kerül: konfliktusai a család tagjaival, súrlódásai a szolgálólánnyal, egyre kívülebb taszítják őt a közösségből, miközben mindent nekik „köszönhet”. Nélkülük nem is létezne. Idősebb felmenőitől örököl: ruhát, játékot, palatáblát, semmi sincs, amire saját maga révén tett volna szert. Önazonosságát is örökölt, apró darabokból kell összeraknia. De fennáll a veszélye, hogy az identitás úgy esik szét darabokra, mint az elfogyasztott ételek ebéd után, mikor az apa kiszámítja minden egyes hozzávaló árát, mindezt fillérre pontosan számon kérve feleségén.
Pap Károly regénye egy kisfiú nem megszokott sorsán keresztül a zsidóság hosszú asszimilációs folyamatának századfordulós tükrét tartja az olvasó elé, amikor a származás még meghatározó erővel bír, ugyanakkor a genealógia töredezetté, a hagyomány továbbörökítése kérdésessé, az identitás megőrzése pedig küzdelmessé válik.
