Szkárosi Endre elmesélte, hogyan választotta tizenhét évesen Kosztolányit a „Lenin alakja a magyar költészetben” témakör helyett az OKTV-n, és azt is, miért nem lehet elválasztani a nyelvvel való bánásmódot a képzelettől, az érzékenységtől, vagy akár a világirodalmi fogékonyságtól…
1. Mikor találkozott életében először Kosztolányival, és mire emlékszik ebből a találkozásból?
Időben első találkozásomat Kosztolányival az Üllői úti fák című vers elolvasása hozta, amelyre a szülői ház könyvtárában található egyik versantológiában bukkantam rá. Első döntő találkozásom az 1969/70-es tanévben, tizenhét éves koromban történt. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a négy meghirdetett témakörből – amelyek közül a legizgalmasabb bizonyosan „Lenin alakja a magyar költészetben” volt – a legkomolyabbnak az tűnt, amely „Magyar novellák nyelvi és stilisztikai elemzését” tűzte ki célul. Ezt ambicionálva, és akkori tanárommal, Eörsi Gyuláné Hajdu Mariann-nal konzultálva Kosztolányi Dezsőt választottam: tíz elbeszélését kellett stilisztikai szempontból elemeznem, s ebből valami épkézláb dolgozatot összehoznom. A munka varázsos volt, hiszen a novellákon túlmenően ekkor ismerkedtem meg a nyelvi és stiláris vizsgálódás kérdéskörével, lehetséges szempontjaival és módszereivel, elérhető szakirodalmával. Az eredmény is elég jó lett, negyedik helyezést értem el egy Lenin-dolgozat mögött.
2. Mi volt élete legfontosabb Kosztolányival kapcsolatos élménye?
Alighanem a fönti. És azon belül is az Esti Kornél egy részletével való találkozás. Magyarország a köbön, akkor, vagy ma, vagy ezer éve. Bár az Édes Anna is dobatott velem egy hátast, és a Pacsirta is nagyon tetszett (a könyv is, a film is).
3. Ki a legfontosabb az Ön számára: a költő, a regényíró, a novellista, a műfordító vagy a publicista Kosztolányi?
Természetesen mind együtt, hiszen a költő attól olyan csodálatos, hogy a nyelvvel úgy gondolkozik, ahogy – attól meg elválaszthatatlan a világirodalmi fogékonysága, korszerű érzékenysége. És mindez elválaszthatatlan attól, ahogyan az elbeszéléssel bánik, ahogyan képzel, és ahogyan fogalmaz. És így tovább. Egyikben sem volna olyan grandiózus, ha a többit nélkülözné.
4. Melyik Kosztolányi szöveget értékeli a legtöbbre, és melyet a legkevesebbre?
Az előbbiekből világos, hogy erre nem tudok válaszolni. Habár az Esti Kornélnál és az Édes Annánál nem olvastam hátborzongatóbbat tőle.
5. Melyik a 11. legszebb magyar szó?
Fülolaj.
6. Mit mondana Kosztolányinak, ha szembe jönne az utcán?
Édezső!
7. Ha egyidős lett volna Kosztolányival és Csáth Gézával, játszott volna velük?
Feltétlenül.
8. Mi az, amit áthagyományozna Kosztolányi munkásságából a 21. századra?
Ha lehet, mindent. Ha nem, legalább a felét. Ha azt se lehet, akkor mindegy.
9. Mi az, amire a leginkább kíváncsi lett volna a Kosztolányi-hagyatékból, amelynek nagy része egy második világháborús bomba következtében elveszett?
A műfordításai kéziratára.
10. Babits Mihály így nyilatkozott: "Kosztolányi Dezső szavai épek, mint az egészséges testek, s jól tartanak, mint az erős test rostjai. Szilárdak, a magyar nyelv legjobb anyagából valók, s kibírják a korok időváltozását." Egyetért-e Babits Mihály szavaival?
Teljesen.
(Fotó: Hajdu István)
