Tudvalevő, hogy a pingvinek a szárazföldön nagyon esetlen lények és néha nekimennek a konyhaajtónak. Ezért, ha nincs más dolguk, szeretnek egy helyben állni, és órákon keresztül bámulni maguk elé. Az már kevésbé közismert, hogy a pingvinek lelki élete sokkal bonyolultabb, mint például a kutyáké vagy a macskáké. Aki mélyebb ismeretekre vágyik, és netán a pingvin tartásáról is meg akar tudni egy s mást, legjobb, ha nem a Házikedvencek a sarkvidékről című kiadványt veszi kézbe, hanem Andrej Kurkov regényét lapozza át, mert abból még az is kiderül, hogy a pingvinek ünnepélyes külsejük miatt jól mutatnak a VIP-temetéseken is, ami nem kevés pénzt hozhat a házhoz.
Andrej Kurkovnak, a nálunk is egyre népszerűbb ukrán írónak, aki egyébként Oroszországban ír, több regénye és mesekönyve is megjelent már, azonban magyarul ezidáig csak A halál és a pingvin, még 2004-ben.
A regény főhőse, Viktor akkor vásárolja meg a Misa nevű pingvint, amikor az Állatkert megválik lakóitól, mert nincs pénz etetnie őket. Misa ettől kezdve Victorral él egy háztartásban: egy depressziós pingvin és egy magányos férfi, aki nem tud mit kezdeni az életével. Mintha egymás alteregói volnának. Persze mint minden pingvin, Misa is zárkózott, így nem tudható pontosan, mit jelent számára a gazdája. Victor is zárkózott, de róla kiderül, hogy számára a pingvin az egyetlen élőlény, akihez kötődik. Olyannyira, hogy a legtöbb ember, aki mellett nem menne el szó nélkül az utcán, összefügg a pingvinnel. Szergejjel, a körzetissel furcsa, mégis bensőséges kapcsolat alakul ki közöttük, de minden úgy kezdődik, hogy Victor felhívja a rendőrséget, ugyan ki vigyázna már a pingvinjére, amíg ő távol van. Pidpalijhoz, a pingvinológushoz - akivel később valamifajta groteszk apa-fiú viszony kezd formálódni - a Misa iránti féltésből megy el, hogy többet is megtudjon a pingvinről, mint azt, hogy fekete-fehér.
Victornak szépirodalmi ambíciói vannak, amelyek egészen addig röpítik, hogy nekrológokat írhat egy újságnak, a különös csak az, hogy élő emberekről. Victor kényelmesen dolgozik, van ideje tökéletesíteni a műfajt. Szépen lassan a tudatára ébred annak is, hogy mintha a szavainak gyilkos ereje volna, az emberekben, akikről a megrendelt nekrológokat gyártja, van valami közös. És nemcsak az, hogy szép sorjában mindannyian meghalnak. Krimiszerű fordulatot vesz a regény: Victor magányos életének hátterében egy bűnszövetkezet szedi áldozatait. Victor egyre inkább a furcsa összeesküvés árnyékába kerül: így kerül hozzá Szonya, Misa barátjának a lánya, aki nem azonos a pingvinnel, és akinek valami különös oknál fogva - „amíg a por leszáll" - el kell tűnnie. Szonyához viszont nevelőnő kell, így kerül a háztartásba Nyina. Míg Victor élete egyre közelebb kerül a bűnhöz és a titokzatos szövetkezethez, addig Victor magán(y)élete egy családos ember életére kezd hasonlítani.
Kurkov regénye nem a klasszikus krimi-narratívát követi: Victor nem a rejtélyt igyekszik megoldani, hogy végül a bűnbandát is sikerüljön lelepleznie. A regény mellőzi az ügy részleteit, megmarad Victor kissé szűk horizontja, az olvasó is annyit lát az egészből, amennyit Victor perspektíváján keresztül láttatni lehet. Ily módon a krimi egy ponton túl megszűnik külső események láncolata lenni, a feszültség valahová belülre tevődik át, és a kérdés az lesz, felismeri-e a főhős, hogy látóköre mennyire szűkös, hogy az általa és mindenki által játszott szerepek mennyire őszintétlenek, ráébred-e arra, hogy élete legalább olyan esendő, mint egy pingviné a szárazföldön.
A regény egy belső krízissé alakul át, de a nyomasztó hangulat nem telepszik rá az olvasásra: végig könnyeden, gyors ütemben lehet fogyasztani a regényt, ahogy azt elvárjuk a jó krimitől. De olvasás után, amikor a történet összeáll, amikor a lehetséges befejezések - a meglepő csattanó kivételével - elnémulnak, akkor a nyomasztó érzés rajta üt az emberen. És meglepi, mint fagylalt után a torokfájás.
