HTML

Bookfenc

Friss topikok

  • kovi1970 (törölt): Sam Harris az egyébként megfontolandó gondolatait, kevélységével rombolja. Több tiszteletet kelle... (2014.01.22. 18:36) Egy ateista naplója

Archívum

Linkblog

Fordulat az olvasásban

2010.08.25. 11:12 Costo

Kádár János kalandjai

Címkék: kádár jános részlet csaplár vilmos kádár kor

Kádár János kertjében „kis lila virágok nyíltak a fű közt. Kádár János városban nőtt föl, nem ismerte a virágok fajtáit, de most valahogy nagyon szerette volna megtudni, mi ennek a virágnak a neve.” El is indul, hogy kiderítse… Részlet Csaplár Vilmos könyvéből.

 

 

 

 

 

 

 

Csaplár Vilmos: Igazságos Kádár János

(részlet)

 

Várt ott egy üres teherautó is, minden készen állt a munka elkezdéséhez, mégse kezdték. Kádár János, aki nem szerette a lustaságot, úgy szólította meg a munkásokat, hogy vegyék magukat észre. Nem bírta ki, ő ilyen volt.

– Jó napot, elvtársak! Látom, nem zavarom meg magukat a munkában, ha kérdezek valamit.

Hát a munkások nem örültek ennek a célzásnak, csak morogtak valamit, szinte vissza se köszöntek. Kettőjük közül az egyik a teherautó−sofőr, a másik a markoló kezelője volt. Egymásra néztek, s mindegyik elindult a saját gépe felé. Még mindig jobb dolgozni, mint a Kádár Jánossal szóba állni, gondolták. Persze ők nem tudták, hogy ez a Kádár János.

Kádár János óvatosan belenyúlt a zsebébe, elő akarta szedni a már eléggé meggyötört virágját, amikor egy szempillantás alatt észrevette, hogy itt is nőnek a fűben ugyanolyanok.

– Odanézzenek, elvtársak!

A két munkás megtorpant, a mutatott irányba pillantottak.

– Ismerik azokat a virágokat?

Mind a ketten rázták a fejüket, hogy nem.

– Szóval, maguk se tudják a nevét?

– Miért, maga tudja? – kérdezte a markolós, de már kapaszkodott is föl a gépére.

A teherautó−sofőr szintén szállt be a teherautóba.

– Sajnos én se. Épp ezt akartam kérdezni – mondta Kádár János.

A teherautó−sofőr csodálkozott: – Ezt?

A markolós becsapta maga után a vezetőfülke ajtaját, a lehúzott ablakon köszönt ki: – Akkor viszlát!

– Jó munkát, elvtársak! A viszontlátásra!

A teherautó fülkéjének is nyitva volt az ablaka. A sofőr várta, hogy eltávolodjon Kádár János, s mikor azt gondolta, hogy már nem hallhatja meg, rákacsintott a kollegájára.

– A faszod az elvtársad, nem én! – mondta.

– Hé! – röhögött a markolós. – Nem szabad csúnyán beszélni!

– Melyik a csúnya, a fasz vagy az elvtárs?

Hogy mit válaszolt rá a másik, nem lehetett hallani, mert közben beindította a markológépet. Egyikük se szerette, ha elvtársnak szólították. Kár, hogy Kádár János nem jöhetett rá az igazságra még ezen a tapasztalatszerző útján se, mert már az utcasarkon is túl járt, és azon morfondírozott, hogy nagyon eltelt az idő, keresnie kellene egy rendőrt, az majd intézkedik. Talált is egyet hamarosan.

– Jó napot, törzsőrmester elvtárs! – köszönt neki, mert Kádár János jól ismerte a rendőri rangfokozatokat is.

A rendőrnek nem tetszett, hogy egy civil ilyen bizalmasan üdvözli, rögtön támadott:

– Kérem a személyi igazolványt!

Kádár János nem is próbálta azt színlelni, hogy nála van, tudta, hogy nincs.

– Nem hordom én azt magammal.

– Nem? És miért nem?

– Ne akadjunk fönn a részleteken. Általában nincs szükségem rá.

A törzsőrmesternek kezdett derengeni az agyában valami. – Szóval, maga olyan helyen tartózkodik, általában (az utolsó szót erős nyomatékkal ejtette ki), ahol nem kell igazolnia magát, mert mindenki ismeri?

– Pontosan. – Kádár János belenézett a rendőr szemébe, szinte szuggerálta. – Na ugye! Remélem, most már tudja, ki vagyok?

– Maga a Napóleon.

– Napóleon? – Nem értette hirtelen Kádár János, hogy mire akar a törzsőrmester célozni ezzel.

– Én meg a Puskás Öcsi vagyok.

Kádár János elnevette magát. – Nana! Ő mint katonaszökevény, be se léphet az országunkba.

– Elég baj az! Ezért olyan szar a magyar foci.

– Rajtunk nem múlt. Mi többször próbáltunk tárgyalni vele. – Szerette Kádár János az egyszerű embereknek is feltárni a nehézségeket, őszintén. Ha alkalma kínálkozott.

Közben azért jobbnak látta, ha úgy mosolyog a törzsőrmesterre, mint ahogy a televízióban és az újságok fotóin szokott. – Én vagyok a Kádár János.

A rendőr rögtön vágta a választ erre is: – Akkor én meg a Nyikita Szergejevics Hruscsov! – Kádár János mosolyától végképp biztos lett a dolgában. Ha valaki ilyen jól utánozza a Kádár Jánost, az alighanem tényleg személyi igazolvány nélkül éldegél. Valahol. Egy zárt helyen. Úgyse volt még dolgom szökött bolonddal, gondolta. Jó egy kis kikapcsolódás.

Kádár János kezdett ideges lenni. – Ne vegye az elvtárs tréfára a dolgot, mert sietek. Hívjon egy járőrkocsit, és vigyenek el a Parlamenthez, már éppen tárgyalnom kellene a külügyi bizottsággal!

Erre aztán a törzsőrmester gyorsan előkapta a kézibeszélőjét. – Meglesz. Nem is kellett volna kérnie!

Félrevonult, úgy telefonált, nem akarta, hogy Kádár János hallja, mit mond.

– Petikém, van itt valaki, aki azt állítja magáról, hogy ő a római pápa, de személyi igazolványa az nincs... Gyertek ide!... Sallai Körút sarok... – hadarta félhangosan.

Pár perc múlva két másik rendőr ugrott ki egy csikorogva fékező gépkocsiból. Csak úgy lengett a gumibot az oldalukon. Kétfelől elkapták Kádár Jánost, bependerítették az autóba. A törzsőrmester meg a kettő közül a szakaszvezető közrefogta az ülésen, a tizedes pedig indított, s azonnal tövig nyomta a gázpedált. A gyorsaságot illetően teljesült a Kádár János

kívánsága.

– Megmotoztad? – szólt hátra a sofőr.

A törzsőrmester nemmel válaszolt.

– Tapogassátok meg, az ilyeneknél lehet fegyver is!

– Sose hordok magamnál fegyvert – mondta Kádár János.

– Kuss! – válaszolta a tizedes.

Benn az őrszobán Kádár János szeretett volna telefonálni, de a hadnagy, akihez a kérését intézte, ragaszkodott hozzá, hogy mondja be a Kádár János a számot, ők majd tárcsázzák. Csakhogy a szám szigorúan titkos volt!

Mit tehetett végül? Miután hiába érvelt, meg kellett hajlania a rendőrségi szolgálati szabályzat előtt. Az előállított nem hívhat föl senkit sajátkezűleg.

A hadnagy elvörösödött, elfehéredett, megkékült. Egy kórház idegosztályának a jelentkezését várta, ehelyett maga Ronaldó elvtárs üvöltözött vele torka szakadtából.

Mialatt várta Ronaldóékat, Kádár János két dologra gondolt: 1. Megint meg kell tanulnia egy titkos számot, mert ezt most érvénytelenítik. 2. Kár, hogy ma már nincs kedve senkinek megmutatni a virágot.

 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bookfenc.blog.hu/api/trackback/id/tr862246376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.