HTML

Bookfenc

Friss topikok

  • kovi1970 (törölt): Sam Harris az egyébként megfontolandó gondolatait, kevélységével rombolja. Több tiszteletet kelle... (2014.01.22. 18:36) Egy ateista naplója

Archívum

Linkblog

Fordulat az olvasásban

2010.08.23. 11:47 Costo

„Csakis komoly tétre!”

Címkék: körkérdés kosztolányi dezső szávai géza akarsz e játszani?

„A huszadik század közepe tájától kezdve mindannyian úgy találkozunk Kosztolányi Dezsővel, mint az óvodával. Kötelező óvodába járni, hogy iskolába mehess! Én nem szerettem az óvodát.” – Szávai Géza válaszol.

 

 

 

 

 

 

1. Mikor találkozott életében először Kosztolányival, és mire emlékszik ebből a találkozásból?

A huszadik század közepe tájától kezdve mindannyian úgy találkozunk Kosztolányi Dezsővel, mint az óvodával. „Kötelező óvodába járni, hogy iskolába mehess!” Én nem szerettem az óvodát. (De az iskolába kívánkoztam, mert ott matematikát is tanítottak, többet, szebbet, mint amennyit a cséplőgépnél, a hídmérlegnél, vagy a boltban számbűvészkedő bármelyik helybéli zseni – köztük az amúgy éleselméjű édesanyám! – tudott.) Jártam hát óvodába is, „megismerkedtem” Kosztolányival is. Az óvodát fölöslegesnek, Kosztolányit felületesnek, könnyedélyesen (sic!) pipiskedő-nyelvűnek tartottam. A Székelyföldön születtem, tehát Romániában, nekem a magyar nyelv nem játék volt, hanem „örökült bűn”, amelyért – tudtam – egy életen át büntetnek, de – tudtam! – ez nem logikus; tehát nem szabad bűntudatom legyen!

 

2. Mi volt élete legfontosabb Kosztolányival kapcsolatos élménye?

 Kamaszkorom vége felé tudtam meg „az igazságot” a fiáról, Kosztolányi Ádámról. Akkor, amikor egy brosúrában azt olvastam, hogy a Romániai Kommunisták Pártjának az 1930-as években rövid ideig egy Fóris nevű magyar főtitkára volt. „Igazoló nyelvi tényként” ért a hír. „Érv a javából”: a romániai kommunisták egyszer már elfogadtak egy magyar főtitkárt, van mire hivatkoznunk tehát, ne öldököljenek már folyton, amiért magyarul beszélünk... Persze Fórist is meggyilkoltatták, felesége terhelő vallomást tett rá annak az ígéretnek a fejében, hogy kegyelmeznek 14 éves lányuknak. A lányt a szomszéd cellából vitték el, miután az anyját megölték. Ennek a lánynak a sorsa sokáig érdekelt, akár Kosztolányi Ádám életének alakulása. Azonos korúak lehettek, egyszerre szereztem tudomást mindkettőjük létezéséről, és mindkét gyerek története afféle „huszadik századi magyar nyelvtörténeti játékok és tétek” lábjegyzeteként érintett meg engem.

 

3. Ki a legfontosabb az Ön számára: a költő, a regényíró, a novellista, a műfordító vagy a publicista Kosztolányi?

Kosztolányi: az apa és a férj.  

 

4. Melyik Kosztolányi szöveget értékeli a legtöbbre, és melyet a legkevesebbre?

Az Édes Anna c. regényét tartom a legtöbbre. (Amit nem szeretek, azt nem említem és nem indokolom, mert fölöslegesen értelmetlen irányba vinné a gondolataimat.)

 

5. Melyik a 11. legszebb magyar szó?

Tizenegy (vagy százezer) helyzete válogatja! (Tényleg válogatja! Ha az a helyzet, hogy mindjárt vízbe fulladok, akkor a legszebb szó: „Segítség”) Én általában abban a helyzetben vagyok, hogy nem támogatom a szavak szépségversenyét, legfennebb a helyiértékű érdekességük foglalkoztat. Most, 2010. február 13-án 14:05-kor éppen azon merengtem, hogy a közösségi portálon (Czapáry Veronika által) javasolt oldalhoz csatlakozzam-e, vagy ne, ugyanis ahová meghívtak, az nyelvileg emígyen azonosítható: Basszuk el az időnket a Facebookon. Merengek. De közben Kosztolányira emlékezve mégiscsak ideírok egy hirtelenében jött szót, amelyet érdekesnek vélek: fülolajfakoalíció. Magyarországon még vagy három hétig értelmezhető. Addig jelentkezhetnek a választásokra a pártok különféle kombinációkban... Különben már nem merengek, döntöttem, csatlakozni fogok a „javasolt oldalhoz”, mert így faggatja a szándékaimat: „Szeretnél rajongó lenni?” Gyönyörű szó ebben a helyzetben: rajongani azért, hogy „Basszuk el időnket a Facebookon ”. Van benne humor. Kvázi: Lenyeltem egy nyelvi önirónia-tablettát. Van immár bennem önirónia, és ez nem semmi! Így megy ez nyelvice.

 

6. Mit mondana Kosztolányinak, ha szembe jönne az utcán?

 „Na, szervusz, ramatyul nézel ki. Hm. Az asszony? A gyerek? Remélem, jól vannak!”

 

7. Ha egyidős lett volna Kosztolányival és Csáth Gézával, játszott volna velük?

 „Csakis komoly tétre!” Miként Svejkék seggrepacsiztak a templomban. Aki kockáztat, az kapjon a fenekére, ha veszít. Ne szórakozzunk üresben! A halál is üres.  

 

8. Mi az, amit áthagyományozna Kosztolányi munkásságából a 21. századra?

A HUMORÁT! Kár, hogy nem vette igazán komolyan ezt a csodálatosan ritka adottságát.

 

9. Mi az, amire a leginkább kíváncsi lett volna a Kosztolányi-hagyatékból, amelynek nagy része egy második világháborús bomba következtében elveszett?

Amire kíváncsiak volnánk, úgy tűnik, azt nem írta meg. Az Óbudai Regényipari Egyletben mesélte Krúdy Gyula, hogy a szemébe mondta Jókai Mórnak: „Móricz bácsi, tiéd a legnagyobb regény, de te aztat nem írtad meg! De majd én megírom helyetted!”

Krúdy apánk úgy vélte, hogy nem semmi az ifjú Jókai Móricz író-titán részéről, hogy feleségül vette a nála idősebb színésznőt, Laborfalvi Rózát, majd pedig hetvennégy évesen ugyanez a Jókai Mór, már mint idős „írókirály ” (na, ilyen címekkel sem lehetett bevonulni az egyletbe!) feleségül vette a nála jóval fiatalabb színésznőt, Nagy Bellát. Ebben az epikai kombinációban nem vitás, vélte Krúdy apánk, hogy Móricz bácsi tudott a legtöbbet  „évszázadnyi áttekintésben” az idős és ifjú színésznők lelki életének rejtelmeiről, amelyet testközelből kutathatott igen fiatal férfiként és nagyon öreg emberként egyaránt… És mégsem volt képes megírni ezt a nagy regényt, dühöngött az Óbudai Regényipari Egylet 1905-ös május 5-i ülésén Krúdy apánk, és igencsak fenekedett, hogy a gyászév letelt, és most már felkeresi Móricz bácsi özvegyét, és „megkutatja” a delnőt a nagy regényhez szükséges lelki és egyéb Jókai-nyomok ügyében…

Valahogy így vagyok én azzal a regénnyel, amelyet Kosztolányi Ádám édesapja és Harmos Ilona férje nem írt meg. Pedig megélte.

 

10. Babits Mihály így nyilatkozott: „Kosztolányi Dezső szavai épek, mint az egészséges testek, s jól tartanak, mint az erős test rostjai. Szilárdak, a magyar nyelv legjobb anyagából valók, s kibírják a korok időváltozását.” Egyetért-e Babits Mihály szavaival?

Babits Mihály fölöslegesen „fenségeskedik” a szavakról. A szavak egyszerűbbet érdemelnek! A lényeget illetően igaza van Babitsnak. Kosztolányi Dezső műveinek legjava: maradandó.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bookfenc.blog.hu/api/trackback/id/tr572240825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.