HTML

Bookfenc

Friss topikok

  • kovi1970 (törölt): Sam Harris az egyébként megfontolandó gondolatait, kevélységével rombolja. Több tiszteletet kelle... (2014.01.22. 18:36) Egy ateista naplója

Archívum

Linkblog

Fordulat az olvasásban

2010.08.19. 10:18 Costo

Egy medvebocs alakváltozása

Pi medvebocsként bolyong a világban és hintázó-pajtást keres. Egy darabig csüng a Hold sarlóján, majd találkozik a harállyal, a harmonával és a csirkákkal. Közben arról tud meg nagyon sokat, mit jelent a barátság. És közben maga is megváltozik.

 

A Cerkabella Kiadó különleges figyelmet szentel a kis népek meseirodalmának. Az észt Andrus Kivirähk meseregénye (Sári, Samu és a titkok) mellett, a finn gyerekkönyvek erős kínálata hozhatja lázba azokat az olvasókat, akik, ha tehetik, elkerülik a mainstream sodrát, és járatlanabb ösvényeken kalandoznak, ahol a madár sem jár.

 

De jár például egy medvebocs, akit Pinek hívnak, és aki nem azonos a végtelen számsorral, de számtalan tapasztalatot kénytelen szerezni, míg megtalálja hintázó-pajtását. Ugyanis Pivel senki nem akar hintázni. Az egyetlen kivétel az öreg fenyő, aki valószínűleg félreérti a játék szabályait, és ahogy rázuhan a hinta másik végére, a világűrbe röpíti a medvebocsot. Hál'istennek azonban a Hold éppen csonka, így Pi meg tud kapaszkodni a sarlójában. Elbeszélgetnek egymással, majd a bocs, miután visszapottyan a földre, tovább folytatja kalandos útját. Miután megmenekül a hórihorgászok keze közül, találkozik a harállyal, aki nem tanult meg repülni és örökkön a sirályokban gyönyörködik, a harmonával, aki még egy léggömb segítségével is felettébb bizonytalanul repül, a pöttöm csirkával, akit jól semmibe vesznek a többi csirkák.

Pi pedig töri a fejét, a mérleghintáról elmélkedve arról álmodozik, hogy egyszer talál valakit, aki hintázik vele. Mit ad Isten, hintázni éppen olyan, mint a barátja lenni valakinek! Ha megvan ez a barát, lehet vele hintázni. Egyszer fent lenni, egyszer lent, mikor a másik fent, ő lent. És fordítva. Többé nem repülhet ki az űrbe, mert összeköti a másikkal az a furcsa billegő fadarab, a másiktól függ, a másik meg tőle. Pi egy kék füzetbe jegyzi le saját maga kreálta szentenciákat, olyan, mintha az olvasó ugyanezt a füzetet olvasná, kiegészítve a kis bocs rajzos-mesés kalandjaival.

 

Pi úgy van ábrázolva, mint egy farsangi jelmezbe bújt kisiskolás. A felnőttek undok, leleplező valóságérzéke, ha elfelejtkezik a gyerekirodalom belső törvényeiről, rögtön lázadni kezd ez ellen. Legalábbis én ezt tettem. A medve legyen medve, a gyerek meg gyerek. Persze Virpi Talvitie jól behúz a csőbe. Elég kicsit jobban szemügyre venni a rajzokat, hogy megbarátkozzunk Pivel, és ha végigolvassuk a mesét, mindent megértünk. A farsangi jelmez inkább tűzvédelmi ruha, a kis medvebocs csak kínzó, társtalan magányában hordja. És amikor hordja, Pi egy szánni való, szomorú teremtmény, akivel épp esendősége miatt könnyű azonosulni. Aki mindaddig alaktalan marad, amíg nincs, akinek kitárhatná medvebocs-lelkét. Csak az arca változik, végigzongorázva rengeteg érzelmet: haragot, félelmet, bizonytalanságot, csalódottságot, tanácstalanságot, bizalmatlanságot. Ez az ára annak, hogy megtanuljon nevetni. Véget ér a sok bocs-busongás és megpróbáltatás, és Pi végre társat talál, aki előtt levetkőzheti szorongásait, talál egy lényt, akinek ő adhat nevet, egy barátot, akivel napestig hintázhat, ahogy a Nap és a Hold is hintázik egymással.

A Timo Parvel által elmesélt történetet Virpi Talvitie rajzokkal mondja el újra. Pi, ha akarna se tudna elrejtőzni az olvasó elől, és ezt a mesteri illusztrációknak köszönhetjük. Pin lehet, hogy mindvégig rajta marad a mackójelmez, de beszél az arca, és beszél helyette mindaz, ami nem ő. Ahogy Pi arca változik, úgy változnak a színek, formák, hátterek, lények a medvebocs körül. Talvitie mindent kifejez, amit színekkel és formákkal ki lehet fejezni. Rajzai megtanítanak látni és érezni. A képek expresszívek és gyönyörű színekben pompáznak. Az az ornamentika pedig, ahogy a fák, a lombok, a madarak, a kövek, a napsugarak, a felhők lebegnek, hullámzanak, hajladoznak, remegnek, néhol vészjóslóan és fenségesen sorakoznak, máshol szelíden kacskaringóznak, csodálatos varázserőt kölcsönöz Talvitie művészi illusztrációinak.

 

Timo Parvel és Virpi Talvitie Mérleghinta című könyve, miután elnyerte Finnország legrangosabb elismerését, amit gyerekkönyv kaphat, a Finlandia Junior-t, megkezdte hódító útját a világban. Csak idő kérdése, és akárcsak Pi, barátokat fog szerezni magának.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bookfenc.blog.hu/api/trackback/id/tr272232528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.