HTML

Bookfenc

Friss topikok

  • kovi1970 (törölt): Sam Harris az egyébként megfontolandó gondolatait, kevélységével rombolja. Több tiszteletet kelle... (2014.01.22. 18:36) Egy ateista naplója

Archívum

Linkblog

Fordulat az olvasásban

2010.08.14. 16:10 Costo

Olvass a sorok között!

Címkék: recenzió proust oscar wilde pierre bayard paul valéry

Pierre Bayard irodalomtudós állítja: ha az előadáson egyvalaki is olvasta Proust művét, na, akkor baj van. Főleg az a professzor van bajban, aki nemcsak nem olvasta, de még át sem lapozta a művet, szemben az egy szem élelmes diákkal, aki kellő szakmai ambícióval, vagy nagymellényűségből azt is megkockáztatja, hogy kijavítja tanárát. Ebben az esetben nagy a baj a katedrán. Vagy mégsem? Lehetséges, hogy mégis az beszél hitelesebben egy könyvről, aki nem is olvasta? Elképzelhető, hogy a nem-olvasás gyakran hasznosabb, mint az olvasás?

(Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? Lazi Könyvkiadó, 2007.)

 

Ha belépünk egy könyvesboltba, biztos, hogy viszonylag hamar találunk olyan – igencsak tekintélyes méretű – polcot, amelyen az alábbi könyvcímek sorakoznak: Hogyan tanuljunk meg folyékonyan angolul másnapra? Hogyan legyünk sikeresek holnaputánra? Vagy: Hogyan lehetsz tökéletesen boldog, ha egyedül vagy, mint a kisujjam?

 

Pierre Bayard könyve – a Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? – csak látszólag illeszkedik a sorba. Bár a könyv borítója, megjelenése is egy „menedzser-jellegű” olvasmányt ígér - amolyan „hogyan szerettesd meg magad a könyvekkel, vágd zsebre és állítsd őket érdekeid szolgálatába”-típusút –, a feladat, amelyre vállalkozik, korántsem a lehetetlent kísérti. Az adott témára hangolt hangzatos, ellenben üres életreceptek puffogtatása szerencsére elmarad, és átadja helyét egy könnyed hangvételű, humoros, irodalomtudományos esszének, amely ahhoz ad útmutatást, hogyan tájékozódjunk, sőt, hogyan mozogjunk magabiztosan egy olyan kulturális térben, melynek nem ismer(het)jük minden elemét.

Pierre Bayard könyve olvasáselmélet. Jobban mondva a nem-olvasás elmélete. Sőt, már-már a nem-olvasás apoteózisa. Az olvasás szentségének, a betű mindenekfölött való tiszteletének aláásása, amelyből hiányzik a romboló szándék. Bayard tollát ugyanis az az irónia mozgatja, amely a könyvuniverzum végtelenségéből fakad, és amely lehetetlenné teszi, hogy a könyvtár egészét megismerjük. Az olvasás mindig a választással kezdődik. Ha ezt a könyvet választjuk, akkor az összes többit nem-választjuk, vagyis abban a pillanatban lemondunk róluk. A választásban benne rejlik a nem-választás gesztusa. Ha pedig a tudomány jelenlegi állapotában nincs idő rá, hogy előbb utóbb minden könyv választásra kerüljön, akkor felvetődik a kérdés: nem hiábavaló-e az olvasás? Ha nem olvashatunk el mindent, sőt, csak töredékét a könyvtárnak, vagy még annál is kevesebbet, mit tegyünk, hogy műveltségünk ne szenvedjen csorbát? Mit tegyünk, hogy ne szánalmas könyvmolyként végezzük, aki végül belefullad a könyvek végtelen folyamába? Pierre Bayard megadja a választ: gyakoroljuk rendszeresen a nem-olvasás tevékenységét, végezzük el a gyakorlatokat nap mint nap: beszélgessünk, formáljunk véleményt, kritizáljunk olyan könyveket, amelyekről még csak nem is hallottunk, aztán álljuk a sarat a kínosabbnál kínosabb helyzetekben, másszunk ki a slamasztikából, amikor – akár nagy nyilvánosság előtt, akár egy baráti társaságban, akár szerelmes együttlét során – olyan könyvről kell nyilatkoznunk, amit jó, ha látásból ismerünk.

 

És ha ezt cselekedjük, kiderül az is, az olvasás és nem olvasás eddig élesnek tűnő határai egyszerre elmosódnak. Mint ahogy Bayard könyvében is, ahol a szerző olyan kategóriákat vezet be, mint ÁK (vagyis átlapozott könyv), HK (hallomásból ismert könyv), vagy netán az olvasott, ámde elfelejtett könyvek kategóriája. A szerző nem titkolja azoknak a könyveknek a státuszát, melyeket megidéz könyvében, legyen szó Umberto Eco vagy Graham Greene művéről, nyíltan vállalja a nem-olvasás következményeit. De mindez semmi ahhoz képest, hogy – olyan neves szerzők sorába lépve, mint Oscar Wilde vagy Paul Valéry – azt állítja, az olvasás valójában akadálya lehet mindenfajta véleményalkotásnak vagy objektív értékelésnek, és az olvasót is arra buzdítja, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül tartsa meg a minimum egy lépés távolságot a könyvek viszonyában. Pierre Bayard csak arról nem szól egy szót sem, hogy milyen előfeltevésekkel dolgozik, az olvasás milyen szemléletéből bontja ki elméletét. Bayard-nál ugyanis az olvasás célelvű dolog, olyan tevékenység, amely intenciója szerint a kulturális termékek megismerésére vonatkozik. Nem veszi figyelembe azt a lehetőséget, hogy az olvasás lehet öncélú dolog is, olyan tevékenység, mely feloldódik önmagában, és a játékba bocsátkozás örömét nyújtja. Így az olvasónak is fontos tisztáznia magában, mi az, ami olvasási szokásait mozgatja. A kettő persze nem zárja ki egymást. Lehet olvasni az olvasás kedvéért, ám ha osztjuk Pierre Bayard előfeltevéseit, nincs más hátra: merítsünk erőt abból a bizonytalanságból, ami olvasás és nem-olvasás között fennáll, gyakoroljuk a nem-olvasás tevékenységét, (miután megismertük annak technikáit), és láss csodát, a könyvek univerzuma a lábaink előtt fog heverni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bookfenc.blog.hu/api/trackback/id/tr942221524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.