Rövid részlet Richard Dawkins tavaly ősszel újra kiadott Isteni téveszme című provokatív könyvéből, amelyben a vallásellenes szerző a valószínűtlenségen alapuló elven keresztül támad.
Richard Dawkins: Isteni téveszme
(részlet)
A legszuperebb Boeing 747
A valószínűtlenségen alapuló érv rendkívül erős. Olyannyira, hogy a megtervezés érvének hagyományos köntösében könnyen lehet, hogy jelenleg a legerősebb érv Isten létezése mellett. A teisták közül meglepően sokan tökéletesen és végérvényesen meggyőzőnek találják. Valóban igen erős, attól tartok, nem is nagyon cáfolható érv – csak pont fordítva, mint ahogy a teisták gondolják! A valószínűtlenség érve, ha helyesen alkalmazzuk, kis híján alkalmas Isten létezésének cáfolatára. Saját elnevezésem annak a statisztikai jellegű bizonyítására, hogy Isten szinte bizonyosan nem létezik: a legszuperebb Boeing 747-es csel.
Az elnevezés Fred Hoyle mulatságos metaforájából származik, amelyben egy Boeing 747-es és egy ócskavastelep szerepel. Nem vagyok biztos benne, hogy Hoyle valaha is leírta, de közeli kollégája, Chandra Wickramashinge neki tulajdonítja, feltehetőleg hitelesen. Hoyle szerint az élet kialakulásának a Földön nincs sokkal több esélye, mint hogy az ócskavastelepen végigsöprő orkán merő véletlenségből egy Boeing 747-est állítson össze. Ezt a metaforát mások is kölcsönvették, a bonyolultabb élő szervezetek későbbi kifejlődésére utalva, ahol viszont már kevéssé kézenfekvő. Annak esélye, hogy alkotórészeit véletlenszerűen összekeverve tökéletesen működőképes lovat, bogarat vagy osztrigát lehessen előállítani, valóban a 747-es tartományába tartozik. Dióhéjban ennyiből áll a kreacionisták kedvenc érve. Ilyet csak olyasvalaki hozhat fel, aki nem érti a természetes kiválasztódás alapelveit, és a véletlenről szóló elméletnek tekinti, holott – a véletlen szó itt használt értelmében – annak éppen ellentéte.
A valószínűtlenségen alapuló érv kreacionista kisajátítása mindig ugyanazt az általános formát ölti, még amikor az „intelligens tervezés” politikailag célravezető csillogó álruhájába bújtatják is.[1] Kipécéznek valamilyen jelenséget – sokszor egy élőlényt vagy csak egy fejlettebb szervet, de egyetlen molekulától az egész világegyetemig bármi megfelel nekik, és – nagyon helyesen – nem győzik hangsúlyozni annak statisztikai valószínűtlenségét. Időnként az információelmélet nyelvét használják, és az információ mint valószínűtlenségi mérték vagy „meglepetési fok” definíciója szerint kérik számon a darwinistán az élő anyagban foglalt összes információ eredetét. Vagy azt az elcsépelt közgazdasági frázist vetik be, hogy „ingyenebéd” nem létezik – a vád szerint pedig a darwinista a semmiért akar kapni valamit. Valóban, amint ebben a fejezetben rámutatok, a darwini természetes szelekció az egyetlen ismert megoldás az információ eredetének máskülönben megoldhatatlan rejtélyére. Éppenséggel az Isten-hipotézis akar semmiért valamit kapni. Isten próbál ingyenebédet szerezni, hát legyen meg neki. Akármennyire valószínűtlen a tervező segítségével megmagyarázni kívánt entitás, magának a tervezőnek még valószínűtlenebbnek kell lennie. Isten maga a legszuperebb Boeing 747-es.
A valószínűtlenség érve azt mondja ki, hogy bonyolult dolgok nem jöhetnek létre véletlenül. Csakhogy a véletlenül létrejön fogalmát sokan éppen a tudatos tervezés híján létrejön szinonimájaként definiálják. Így aztán nem meglepő, hogy a valószínűtlenséget a tervezés bizonyítékának tekintik. A darwini természetes szelekció rámutat, hogy a biológiai valószínűtlenség tekintetében mennyire téves ez a felfogás. És ha a darwinizmus közvetlenül talán nem is releváns az élettelen világ – mondjuk a kozmológia – szempontjából, a biológia eredeti alkalmazási területén kívül másra is felhívja a figyelmünket.
A darwinizmus alapos megértése megtanít bennünket, hogy óvatosan fogadjuk azt a feltételezést, mely szerint a véletlennel csak a megtervezés állhat szemben, és hogy kikeressük a fokozatosan növekvő bonyolultság enyhe emelkedőit. A filozófusok, például Hume már Darwin előtt megértették, hogy az élet valószínűtlensége még nem jelenti azt, hogy megtervezettnek kell lennie, csak nem tudtak elképzelni más megoldást. Darwin után viszont mindannyiunknak zsigerből gyanakodnunk kellene már a megtervezés gondolatával szemben is. A megtervezés illúziója az a csapda, amelybe egyszer már beleestünk, és Darwin tudatosító tevékenységének meg kellett volna óvnia bennünket. Bárcsak mindenkinél sikerrel járt volna!
[1] Volt, aki az intelligens tervezést az „olcsó ruhában járó kreacionizmus” barátságtalan megnevezéssel illette.
