Lenyűgöző az a mesélőkedv, amely a könyv belső dinamikáját megteremti, és amely nélkül valószínűleg csak adatok, idegen nyelvű megnevezések, és rítusok egymás után megjelenő elegye lenne a kötet. A szerző magával ragadó lendülete pedig kitart a könyv végéig! – Kovács Péter ír Boglár Lajos Wahari című könyvéről.
Léteznek olyan írások, amelynek képesek arra, hogy a tökéletesség boldog illúziójába ringassanak. Hogy ennek pontos metódusa hogyan történik, arra Boglár Lajos Wahari című könyve rögvest meg is adja a választ: "Piu főnök viszont tudja, mit kell tennie: a vendégfogadás ősi indián gyakorlatának megfelelően üres függőágyra mutat, pihenjek le, majd visszaül a zsámolyára, rágyújt arasznyi szivarjára, és felkínálja a mellette ülő Hatopa főnöknek. (Mint a piaroák magatartásának többi jellegzetességét, az üdvözlés gesztusainak tartalmát is csak utóbb érthettem meg. De a gyakorlat hamar megtanított rá: ha belépsz a piaroa kunyhóba, légy rokon vagy barát, felajánlják a pihenőhelyet - mielőtt a hűs patakban megmártóznál, pihend ki magad. Hozzád lép valaki, tökhéjban kesernyés ízű, de üdítő maniókalevelet nyújt feléd, leöblítheted a gyaloglástól kiszáradt torkodat.) És mintegy ezekre válaszolva Italo Calvino sorai ötlenek fel bennem: "Helyezkedj el a lehető legkényelmesebben; ülj, heveredj, feküdj, gömbölyödj össze. Feküdj hanyatt, hasmánt, az oldaladra. Karosszékbe, díványra, hintaszékbe, nyugágyba, zsámolyra. Függőágyba, ha van függőágyad." A különbség csupán abban áll, hogy míg az utóbbi egy kortárs olasz szerző munkája, az előbbi egy olyan leírás, amely a latin-amerikai piaroa indiánok szokásairól, kultúrájáról szól.
Boglár Lajos (1929-2004) a hazai és nemzetközi kulturális antropológia megkerülhetetlen alakja. Nevéhez - egyebek mellett - nem kisebb jelentőségű dolog fűződik, mint a Eötvös Loránd Tudományegyetemen alapított Kulturális Antropológia Tanszék, ezzel pedig nem csak az antropológiával kapcsolatos kutatások és megfigyelések területén vált korszakalkotó figurává, hanem egyszersmind az egyetemi oktatás egy fontos szegmenségek létrehozásában és a tudás átadásában is meghatározó szerepe volt. Nem véletlen, hogy igen komoly tanítványi köre alakult ki, akik ezt az összetett örökséget viszik tovább.
Wahari című kötete a már említett latin-amerikai törzs életébe enged bepillantást. Wahari a piaroák legfőbb mitikus figurája, amely minden állatban és növényben megtalálható. "A távolban, az Orinocón túl, már kolumbiai területen háromcsúcsú hegy áll: a csúcsok a piaroa mitológia főalakjainak nevét viselik, a középső Wahari, balra Buóka, jobbra pedig Cseheru." Az indiánokhoz való eljutás elbeszélését elsőként az ember teremtésének története szakítja meg. Hogy a világ különféle népeinek, közösségeinek teremtéstörténete sok hasonló elemet tartalmaz, az itt is meglehetősen jól tettenérhető. "Eleinte nem volt semmi; sem emberek, sem vizek, sem állatok, sem hegyek, sem földek. Azután megjelent az égbolt; megkezdődött a világ teremtése." Akár a keresztény kultúrkört figyeljük meg, akár a görög mitológiát, akár más mítoszokat, a kezdeti káosz, rendezetlenség, amelyből a rend (kozmosz) kialakul, itt is megfigyelhető. Az első megszülető alakok pedig a már említett három figura.
Rendkívül jól szerkesztett kötetről van szó, amelyben sokféle narratíva húzódik meg. Nem csupán valamiféle tudományos megfigyelés, szikár konklúziók tanúi vagyunk, hanem szemünk előtt játszódik le a piaroa kultúrkör és vallási rítusok mellett Boglár személyes elbeszélése, amelyben az odaút nehézségeit, az indiánok környezetébe való beilleszkedés kihívásait és sikereit osztja meg az olvasóval. "Pompás halvacsoránk után, a függőágyban szürcsölgetve az Antonio főzte mézédes feketét, beszélgettünk útitársainkkal: az elmúlt néhány óra alatt is megállapíthattuk, hogy a Cuao nem olyan félelmetes, mint a híre, jelenleg azonban képtelenek vagyunk a Tapír-vízesésig visszajutni." Lenyűgöző az a mesélőkedv, amely a könyv belső dinamikáját megteremti, és amely nélkül valószínűleg csak adatok, idegen nyelvű megnevezések, és rítusok egymás után megjelenő elegye lenne a kötet. Boglár magával ragadó lendülete azonban végigvonul a szöveg egészén, az olvasást pedig időről-időre képek törik meg, amelyek az elmondottak vizuális reprezentációjaképpen segítenek a piaroákkal való találkozásban. A könyv lépésről-lépésre vezeti végig olvasóját az indiánok kultúrájának és rítusainak megnyilvánulásain, valamint azokon a figurákon, akik a rítusnak struktúraalkotó szereplői. A könyv egyik legérdekesebb vonulata, hogy Boglár 6 évvel később visszatér a piaroa indiánokhoz, így a könyv az ez id alatt lezajlott gyökeres változásoknak is tanúja. A fehérekkel való kapcsolat alapjaiban változtat meg mindent... A könyv lezárásának pedig rendkívül megkapó eleme az a rész, amely Wahari halálát mutatja be - e metaforában összegződik, mintegy jóslatszerűen, a teljes piaroa kultúra. Nyilvánvalóan a könyv mesélő-vonulata szinte végig fölébe kerül a reflexív-értelmezői síknak, amely nem marad el ugyan, de háttérbe szorul. Ezzel együttvéve Boglár Lajos munkája nem csupán szellemi öröm, hanem olyan sodró és magával ragadó könyv, amely olvasóját gyermeki izgatottsággal és a mítoszok iránti fogékonysággal tölti meg.
(Kovács Péter írása)
